Job 29:10-23
10A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt. a 11Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem. b 12Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége. c 13A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém. d 14Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem. e 15A vaknak én szeme valék, és a sántának lába. f 16A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém. g 17Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala. 18Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim. h 19Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat. i 20Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben. j 21Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra. k 22Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem. l 23Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra. m
Copyright information for
HunKar